2008. október 27., hétfő

Irodalmi túra Nógrádban


Október 25-26-án, szombaton 8.30-tól Balassagyarmaton a Városi Könyvtárban kezdődött az IPOLY EU. Szabadegyetem legújabb kurzusa, amit a "A művelődés hete - a tanulás ünnepe" alkalmával hirdetett meg Németh Péter Mikola. Az előadások nyitottak voltak, a szombati nap fő témája Balassagyarmat európai értékeinek megismerése, valamit az Ipoly-mente térségfejlesztésének oktatása, ahogy azt a helybeliek, valamint a Corvimus Egyetem végzős hallgatói (akik épp a napokban a kistérségben végezték el felméréseiket) látják és láttatják. Vasárnap 8-17 között irodalmi túrán, buszkiránduláson vehettek részt az érdeklődők Csesztve (Madách Emlékmúzeum), Mohora (Mikszáth Kálmánné és Tolnay Klári Emlékháza), Terény (ARTTÉKA Istálló Galéria + Hodály Ekszpanzió XX. Visszasejtesít című kiállításai) Herencsény (Palócok vigyázó keresztje, a Fonó) megtekintésével, illetve a helybeliekkel való ismerekedéssel. Mi a vasárnapi napon csatlakoztunk a csapathoz Évával, saját kisbuszunkkal "beszállva" a programba, és szállítva az eredetileg bérelt, de kicsinek bizonyult buszból kimaradtakat. Így viszont már kényelmesen elfért mindenki, igaz, két személyautóval is "követték" a buszokat a résztvevők. A csapatról elég annyit megemlíteni, hogy közöttünk volt Konczek József költő, és a közelmúlban 60. születsénapját ünneplő Madár János költő is.

Először a Balassagyarmattól nem messze lévő Csesztvére gurultunk, a Madách-kúria épületében egy komoly kiállítást néztünk meg, falánál koszorút helyeztünk el, és a kúria körül elterülő szép parkban gyönyörködtünk. Mikola egy régebbi Palócföldből olvasott fel, ami a Targédiáról szólt, Madáchról, és Hamvas Béláról. Madách személyes tárgyai, könyvei, az Ember tragédiájának kiadásai, eredeti színpadtervei, az első kiadás rajzai szerepelnek a csesztvei kiállítás anyagában. Mivel Évával itt még nem jártunk, nekünk új, és meghökkentően érdekes volt ez a kiállítás.

Csesztvéről Mohora felé vettük az irányt, ahol először Mikszáth Kálmánné Mauks Ilona emlékmúzeumát néztük meg. Mikszáth kétszer is feleségül vette ezt a nőt, akit mindig is szeretett. Mikszáth és felesége tárgyai, levelezésük és egyéb tárgyak láthatóak a múzeumban, az evangélikus templomban pedig házassági anyakönyvi kivonatukat nézhettük meg. Innen Tolnay Klári emlékházához mentünk. A híres-neves színésznő Mohora szülötte, aki innen indult és ide vágyott. Csodás ruhái, fényképei, kitüntetései szerepelnek a zsúfolásig rakott falakon, tárlókban. Érdekessége ennek a háznak az, hogy ehhez a házhoz Tolnay Klárinak csak annyi köze van, hogy néha-néha elment előtte. Viszont a pár száz méternyire álló családi kúriájuk üresen és romló állapotban áll. Az önkormányzatnak nincs arra pénze, hogy a kúriát felújítsa, és ott rendezze be az emlékkállítást, azt egy magánszemély finanszírozza, patronálja a jelenlegi épületében.

Mohora után Terény következett, ahol az Akol-galériában a XX. Expanzió Visszasejtesít kiállítást nézhettük meg. A Németh-gyerekek (Balázs és Zsófia) zenéltek, míg apjuk recitálta az új verseskönyvének sorait. A helybéliek székeket hoztak a kiállításra, és odakinn az akol mellett egy hatalmas, égig érő székkel emlékeztünk meg Gubis Mihályról. E falu magának vallja Szentgyörgyi Albertet, akinek szobra az akol melletti hatalmas kőtömbből szemléli derűsen az utókor botladozásait. Terényben, a plébánián ebédeztünk. Helybéli asszonyok főzték az ebédet, ami előételként tócsniból, főételként palóc gulyáslevesből és desszertként fánkból és lekvárokból állt. Mondhatom, nagyon ízletes és bőséges volt, köszönet érte. Mikolával riport is készült itt az utókornak.

Terényből ebéd után Herencsénybe gurultunk át, ahol a Fonóban vártak ránk az asszonyok, polgármester asszonyukkal együtt. Énekeltek nekünk, cserében Konczek József és Madár János olvasott fel verseket, fuvolazene is felcsendült, én magam is ígértem a fényképes beszámolót a faluról, a Fonóról a Börzsönyi Helikonban, Mikola pedig hosszan ismertette a csapat szándékát, a látogatás okát, annak fontosságát, hogy globalizálódó korunkban a barátkozás, a hagyományőrzés a legfontosabb. Csodás fonót rendeztek be Herencsényben. A 2005-ben felállított Palócok vigyázó keresztjének avatásán mi magunk is ott voltunk Évával, a családommal, igaz, akkor egész nap dolgoztunk, kézműveskedtünk, alig láttunk valamit a faluból. Azt viszont elsőre "levettük", hogy itt a hagyomány szent, és jól érzik magukat így a bőrükben a herencsényiek. Isten éltesse őket sokáig.

Hosszú volt a nap, koromsötét lett, mire visszaértünk Balassagyaratra, de megérte! Miért nem jöttek velünk?

2008. október 25., szombat

Kürtőskalács-nap


Ma végre hozzákezdtünk a régen tervezett kürtőskalács sütéshez. Több receptet is kaptunk, de egy autentikus erdélyi recept szerint dolgoztunk, amit Fazakas Sándor szentivánlaborfalvi csontfaragó mester leánya adott át használatra. Az alapanyagokat Éva állította össze, s míg a tészta kelt, parazsat készítettem odakinn, s mikor már tele volt vörös parázzsal a tűzrakó, hozzákezdtünk a sütéshez. Éva ügyesen felcsavarta az olajozott sütőfára a tésztahurkákat, majd kilapította, újra olajozta, cukrozta, Eszter lányommal meg odakinn szép nyugodtan megsütöttük. Színesre, ízesre. Végül az olvadt karamellre csak cukrot szórtunk, kicsit idegenül hangzik és hat ugyanis egy kürtőskalácson mondjuk a kókusz. (A sütőfát (emlékeznek még?) Viha Lajos fafaragótól kaptam ajándékba a vizeskő szerzésért.)

Finom volt a kalács, kár, hogy nem kóstolhatják! No, majd ha egyszer a vendégeink lesznek! :-)

2008. október 20., hétfő

Múzeumok Őszi Fesztiválja, Balassagyarmat, Palóc Múzeum


A balassagyarmati Palóc Múzeum csatlakozva a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjaihoz Bepillantás raktárakba, műhelytitkokba címmel háromnapos program keretében elsősorban a fiatal korosztálynak mutatja be a raktárait, restaurátori munkáját, pincéjét, padlását. (Még holnap, holnapután áll ez a lehetőség.) Ma mi is (Évával és anyósommal) ellátogattunk a múzeumba, és Tóth Zsuzsanna kedves vezetésével megnéztük a raktárhelyiségeket, ahol a kiállítás alatt nem álló tárgyak elhelyezését mutatta be nekünk. Minden tárgy korrektül leltározva, restaurálva, rendszerezve, cimkézve várja a vizslató szemeket, azt az időt, amikor az éreklődőknek csak ők lesznek a "sztárok". Addig pihennek. Polcokon, tárlókban, dobozokban, légkondicionált, párabeállított fiókokban, szobákban, padláson, pincében. Természetesen minket a Nagyoroszi gyüjtemény érdekelt elsősorban. Nagy örömünkre kiderült, hogy a közvélekedéssel ellentétben Orosziból is gyűjtöttek főleg viseleti darabokat, szoknyát, alsószoknyát, inget, főkötőt, kendőt. Ez is bizonyítja, Oroszinak is megvolt a saját viseleti kultúrája, ha mára már ez feledésbe is merült. Nem ártana a még élő idősekkel ezt megbeszélni, ma még van rá lehetőség.


Ha már ott jártunk, megnéztük A palóc fafaragás régen és ma - Gyurkó Pál számadókanász életműve és öröksége című kiállítást. Gyurkó Pál szép faragásai, tárgyai szinte ma is eredeti fényükben pompáznak, (holott az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején készültek) és bár mindennapi használati tárgyak voltak, a népi lélek, a szépség utáni vágy, és a mindenség szépségének öröme látszik mindegyik darabon. A kiállítás Gyurkó Pál utódaival is foglalkozik, így látható pl. Pál Pista bácsi késtartó tokja, bodzafa furulyája, de a Börzsönyi Helikonban épp az e havi számban szereplő Egri István fafaragó népművész csodálatos bútorai, szobába és konyhába való tárgyai is. (Asztalok, székek, tartók, fiókok, lócák, stb.) Természetesen mind-mind a tipikusnak mondható palóc, áttört mintás fafaragó technikákkal készültek. Ide tartozik, hogy a kiállítás idejét meghosszabbították, így az megtekinthető egészen az év végéig, ajánlom mindenkinek, aki szereti a míves, de mégis népi művészettel készített tárgyakat szemlélni.

2008. október 18., szombat

Luspay Kálmán Népdaléneklő verseny, Dejtár, október 18.


A tegnapi napon Dejtár Község Önkormányzata, és a Dejtári Fonó és Falufejlesztési Egyesület szervezésében került megrendezésre a "Csak tiszta forrásból" elnevezésű Luspay Kálmán Népdaléneklő vereny. (Luspay Kálmán dejtári kántortanító volt, Isten dalosa, 1960-ban hunyt el, azóta a dejtári hívek szeretettel őrzik emlékét.) A kiírás szerint az Ipoly-völgyéből, az Ipoly folyó mindkét oldaláról jelentkezhettek népdalénekes fiatalok, felnőttek, hiszen több korosztályi kategóriában versenghettek az indulók. Általános iskola első osztályától egészen a harmincas korosztályig voltak jelentkezők, majd negyvenen. Mi Nagyorosziból a kisbuszunkkal heten mentünk át, hogy odajuttassuk leányomat, Krasznai Sára Rebekát, és barátnőjét, Pásztor Viktóriát, no meg a felkészítő tanárnőjüket, Megyeri Attiláné Kriszti nénit a versenyre. De már Dejtáron volt az ugyancsak Nagyorosziban élő Siklai család is, három gyerekük (Jusztinia, Fanni, és István) indult a különböző korosztályokban.

Megérkezve, a gyerekek regisztrációja után máris kellemes ismerkedések, találkozások kezdődtek, történtek. A népzenét, népdalt, néptáncot szeretők nagyon barátságos népség! :-) Valahogyan ez már hozadéka ezeknek a műfajoknak, mert igencsak nemesíti a lelket a dal, a népzene. A művelődési házban szép kiállításokat nézegethettek a szülők, (festmények, fafaragások, kerámiák, csuhétárgyak, üvegtárgyak) barátok, kísérők, az egyik sarokban pedig a dejtáriakra jellemző módon, hatalmas traktával várták a résztvevőket, szendvicsek, sütemények, gyümölcsök, üdítőitalok sorakoztak, s roskadoztak alattuk az asztalok. Természetesen először a gyerekek, a versenyen indulók voltak a "jogosultak" a csemegézésre, de mi, a szülők, kísérők is csatlakoztunk hozzájuk mikor a zsűri döntésre visszavonult.

Apropó, zsűri! Tagjai voltak: Siklai Istvánné Jusztinia karvezető, tanár, Faragó Laura dalénekes, Alberti Árpád atya, Fekete György író, építész, és Gallai Erzsébet, aki a Luspay család tagja.

A verseny a Dejtárról elszármazott Gréczi László újságíró bevezetője, a dejtári énekkar több, szépen előadott dala, Faragó Laura csengő hangú éneke, és az alpolgármester asszony köszöntője után vette kezdetét. Korosztályonként kerültek sorra, soroslás által megállapított rendben a fellépők, így először a legkisebbek bátor, és kedves szereplésükben gyönyörködhettünk. Aztán a nagyobbak, s végül a legidősebbek mutatták be, hogy hová is lehet eljutni ebben a műfajban, ha valaki tehetségét használva kitartóan tanul, fejeszti a hangját. Sorra a közönség elé álltak a szép népviseletbe öltözött leányok, ifiak, öröm volt nem csak hallgatni, de látni is őket. Bátran kijelenthetem, a zsűri a legjobbaknak adta a díjakat, azt pártatlanul osztotta, de végül mindenki ajándékokkal térhetett haza. (Sára lányom 3. helyezett lett korosztályában, a 7-8. osztályosok között, Pásztor Viktória pedig 1. lett az 5-6. osztályosok között.) A díjosztás után a közönség a zsűrivel együtt felkerekedett, és kiment a temetőbe, ahol Luspay Kálmán sírjánál koszorút helyezett el, elénekelt egy népdalt, és egy imát mondott Alberti Árpád atyával együtt.

Így ért véget ez a csodálatos rendezvény, köszönet érte minden egyes önkéntes szervezőnek, adományozónak, segítőnek! Remélem, ha élünk, jövőre újra Dejtáron talákozunk mi, a népzene, népdal szerelmesei!!

2008. október 14., kedd

Tájékoztató

Kedves Olvasóim!

A mai, Honton tartott "sugárkankalinos" megbeszélés után úgy döntöttem, hogy a blogom baloldalára feltett képekre kattintókat a Sugárkankalin Turisztikai Egyesületünk honlapjára irányítom. Teszem ezt azért, hogy a honlapunkon található információkból, anyagokból, képekből ott is válogathassanak, de a Börzsönyi Helikont is elérhetik ugyanott Králik Zoltán webmesterünk jóvoltából.
Használják ki ezt a lehetőséget is, hogy még több hasznos információt kapjanak erről a csodás tájról, ezekről a csodálatos emberekről, akik az Egyesület tíz településén (Borsosberény, Pusztaberki, Horpács, Érsekvadkert, Patak, Dejtár, Ipolyvece, Drégelypalánk, Hont és Nagyoroszi) a maguk ereje szerint mindent megtesznek a Nyugat-Nógrádi tájnak, hagyományainknak a megismertetéséért.

2008. október 12., vasárnap

Nyugat-Nógrádi bemutatkozás Vácott, október 11.



A nagyoroszi Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete a Váci Őszi Művészeti Hetek keretében kapott egy napot arra, hogy bemutathassa a Nyugat-Nógrádi kistérség településeit. Nemzetiségek Barátsága címmel szervezték meg ezt a napot, ahol a Börzsöny-alja, a Nógrád-medence és az Ipoly-völgye településeinek (Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Tolmács, Dejtár, Kétbodony, Érsekvadkert, Nézsa, Szanda, Tereske, Vanyarc, és Nagyoroszi) német, és szlovák kisebbségei, magyar hagyományőrzői mutatkozhattak be. Hosszas szervezés után a váci művelődési ház aulájában kaptak helyet a kiállító, bemutatkozó települések pavilonjai, küldöttségei. Mindenki a településéről a legszebbet, a legjobbat szerette volna bemutatni, elmondani, ám az őszi programok torlódásai miatt bizony sok tehetséges kézműves, előadó otthon maradt, illetve máshol szerepelt. Így fordulhatott elő az, hogy Nagyorosziból csak mi ketten, Évával képviseltük a falunkat, illetve még az általános iskola néptánccsoportja a délutáni fellépésükkel. (Igaz, a szervezés teljes terhe a nagyoroszi Csallóközi Józsefé, és Misányi Zoltáné volt!) Mi a bőrös tárgyaimmal, a mesés és verseskönyvemmel és kézműves foglalkozással mentünk. A hangulatos, népi értékeket bemutató pavilonokban zajlott az élet egész nap. Helyi ételek kóstolója, helyi termékek bemutatója, kézműves termékek vására, kézműves foglalkozások, (én itt is a barackmagsíppal szerepeltem nagy sikerrel) ízes beszélgetések, barátkozások tették értékessé a délelőttöt. A megnyitót megtisztelte Balla Mihály országgyűlési képviselő, érsekvadkerti lakos, és több település polgármestere is. A délután aztán a színházteremben folytatódott, hogy sorra bemutathassák ének-tánctudásukat, színészi képességeiket a már említett falvak hagyományőrzői. A nagyoroszi általános iskolások szépen szerepeltek, (nem kis büszkeséggel említem, hogy Eszter és Sára lányom táncolt a csapatban, Sára lányom pedig énekelt is a tánc előtt Pásztor Viktóriával együtt, énekükkel nyitották meg a délutáni előadást! ) a felnőtt hagyományőrzők mellett megállták a helyüket! Csodálatos a magyar, és a nemzetiségek népi kultúrája, ez most is bebizonyosodott! Csak megemlítem, hogy két avatott, és országszerte ismert, elismert népzenész-népművész is fellépett a délután folyamán, az egyik Pál István dudás Kétbodonyból, a másik a tolmácsi kórust vezető, a Téka Együttesben tekerőző, bőgőző, doboló Havasréti Pál. Én csak a maximális köszönet hangján tudok beszélni ezekről a fellépő emberekről, akik életük jó részét arra áldozzák, hogy népzenénk, népi kultúránk e csodás szeletét megőrizzék, bemutassák! Köszönet a szervezőknek, és az összes fellépőnek!!!

Dunaszerdahelyi kirándulás, október 9.


A Palócföld folyóirat bemutatkozására, és Szávai Attila: Fészercsend című könyvének bemutatására utazott Salgótarjánból és Rétságról egy nyolc fős csapat Dunaszerdahelyre. Mizser Attila író-költő, a Palócföld főszerkesztője, Handó Péter költő, a lap szerkesztője, és a rétsági Kilátó Kulturális Egyesület képviseletében Szávai Attila író, Kozák-Simon Katalin népdalénekes-táncos, Mayer Szilvia zenész, Holp Judit és Szájbely Zsolt előadók ültek mellettem, mögöttem a „sárga tengeralattjáróban”. (Ahogy Csanda Gábor elnevezte Opel Movano névre hallgató gépjárművemet.) A hosszú odaút kellemes hangulatban telt, és mivel már nem először utaztunk így együtt, sorra kerültek elő a közös témák, tréfák, adomák. Megérkezve Dunaszerdahelyre, Csanda Gábor szerkesztő-irodalomkritikus fogadta a csapatot a Vámbéry Ármin irodalmi kávéházban, az est színhelyén. Sorra érkeztek a vendégek, s közöttük dunaszerdahelyi írók-költők, így Hodossy Gyula, költő, a Lilim-Aurum Könyvkiadó vezetője, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, Barak László költő, Bereck József prózaíró, Csehy Zoltán költő-műfordító, Tóth László költő-irodalomtörténész.
Csanda Gábor, az est moderátora először Mizser Attilának „dobta fel a labdát”, adott lehetőséget arra, hogy bemutassa az általa ez évben átvett, s azóta három új számmal megjelent Palócföld folyóiratot, a szlovákiai, leendő olvasóinak. Mizser Attila a palócföldi értékek megőrzése, a palócföldi alkotók bemutatása mellett a lap nyitottságát hangsúlyozta, a lap kitekintést nyújt a magyarországi irodalmi életre, ahogy azt megteszi külhoni alkotókkal is. A Palócföld folyóirat túlélését jelenti a megújult külsőn túl a tartalom változatossága, a felfedezett, vagy az írásra felkért szerzők alkotásainak sokszínűsége. Mizser hangsúlyozta, Handó Péter személyében tökéletes segítőt kapott, olyat, akivel a munkájukat időre és jól végezhetik, s számára ez azért is fontos, mert ő (Mizser) nem éppen megszokott módon olyan lapfőszerkesztő, aki nem Magyarországon él/élt. Tervei között említette azt, hogy magyarországi bemutatók során újra megismertetik és megszerettetik a Palócföldet a megyei olvasókkal. A megyei alkotókkal, alkotókörökkel egyre szorosabb és korrekt kapcsolatot szeretnének kialakítani. A lap terjesztése adja manapság a legnagyobb fejtörést számukra, ugyanis még mindig csak a megyeszékhelyen, Budapesten, és egy-két nagyobb városban kapható a Palócföld. A Szávai Attilával való kapcsolatukról elmesélte, hogy Szávai írásait szereti, legújabb műveik (Mizser/Köz, illetve Szávai/Fészercsend) szinte egyidőben jelentek meg az idei Könyvhétre. Szávai humora már elsőre megfogta, stílusát modernnek, fiatalosnak, dinamikusnak tartja, ezért is kérte fel írás küldésére a lap újabb számaihoz, és a Fészercsend című kötetét is ezért recenzeáltatta Bedegi Deával, a Palócföld legfrissebb számában. Ezzel már az est második témájánál, Szávai Attila Fészercsend című köteténél is voltunk.
Szávai Attila írásait röviden méltatta Csanda Gábor, az Új Szó szerkesztője, aki örömét fejezte ki, hogy végre személyesen is megismerhette az „istállója egyik lovát”, azt a távoli, magyar alkotót, akit az Új Szó hétről-hétre lehoz. Kérdéseire Szávai Attila elmesélte, hogy az írást munka mellett műveli, ami bizonyos korlátok közé szorítja gondolkodó elméjét. Ám ennek ellenére egyszerre több kötetterven is dolgozik, több lapban is publikál, így pl. az Új Kelet és a Kapu című folyóiratban, de ennek ellenére szinte naponta kényszeríti önmagát újabb alkotás létrehozására. (Bár ez a kényszerítés elég erős „költői túlzás”, hiszen alkotásaiban a mindennapi élet apró jeleneteit, a gyarló ember még gyarlóbb és csak a groteszk eszközével megragadható, megírható esendőségét jeleníti meg, ezért témája mindig volt-van-lesz.) Szóba került első kötete, a Mászóka is, s a két kötet apropóján azok megjelentetője, a Kapu Kiadó is, ahol Brády Zoltán látott először fantáziát a Szávai-írásokban. A Fészercsend című kötet rövid írásai szépen körvonalazhatóan egy család, a Galkovics család sztorijait használja fel, a köré csoportosul. Az egyes szám első személyben megszólaló író kicsit önmagát is „megírja” ezekben a történetekben. S ha valaki alkalmas arra, hogy ebben a „fészercsendben” meghallja az írói feddést, az írói figyelmeztetést, talán mindenkinek könnyebb lesz nevetve változni. Mert Szávai azért nevettet, hogy változzunk. Azért mutatja hőseit nevetségesnek, (sokan félre is értik ezért) mert nem az embert neveti ki, veti meg, hanem a cselekedeteket. Csanda megkérdezte, „Te odahaza Rétságon biztosan ismert és elismert ember vagy”. Attila egyelőre csak az ismertségéről tudott beszélni. Szávai Attila tervei között említette, hogy más célja nincs, csak írni, s újabb kötetei sorát gyarapítani. Folytatni azt, amit megkezdett, s reméli, mielőbb úgy alakul élete, hogy csak az írással kelljen foglalkoznia.
A kellemes beszélgetést megszakították néha az előadók még jobb, még kellemesebb produkciói. Mayer Szilvia fuvolajátéka, Kozák-Simon Katalin termet betöltő énekhangja, Holp Judit mosolygós, humoros, és Szájbely Zsolt komolyabb, mára már kifinomultabb előadása. (Holp Judit és Szájbely Zsolt a Palócföld alkotóitól és Szávai Attilától mondtak el verseket, prózákat.)
Az est során a magunkkal vitt könyvekből rögtönzött vásárt is rendeztünk, jónéhány kötet dunaszerdahelyi gazdára talált. A 18-órakor kezdődő irodalmi est végül is 21-óráig tartott. A hazaút is ugyanolyan hangulatos volt, mint az oda, hiszen a lányok egy új dalt tanultak az autó hátsó fertályában, előrébb meg a fiúk tervezték a jövőt. Az esetleges közös jövőt. Is.

2008. október 6., hétfő

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0809. száma

Tartalom:

3. o.: Nyárutó; (Ketykó István verse)
4.-7. o.: A „végek” (b)irodalma; (Karaffa Gyula írása)
8.-9. o.: Eljöttem; (Borsi István verse)
10.-14. o.: Mikor a nyitott ajtó sem tart vissza; (Móritz Mátyás írása)
16.-17. o.: Megzabolázva; (Pongrácz Ágnes verse)
18. o.: Késői kérdés; (Péter Erika verse)
20.-33. o.: Egy falu, Szent Márton oltalmában: Borsosberény; (Végh József képes helytörténeti írása)
34.-38. o.: Sári néni vőlegénye; Fűnyíró; (Kovács T. István írásai)
40.-41. o.: Formátlan szövegek; (Nyírfalvi Károly versprózái)
42. o.: furcsa délután; (Szájbely Zsolt verse)
44.-48. o.: Apokrif: Első álom; (Százdi Sztakó Zsolt írása)
50.-51. o.: Ha az én időm… sárkánygyónás; (Szőke Mária-Magdolna verse)
52.-57. o.: Az én füveskönyvem; (Karaffa Gyula írása folytatásokban)
58. o.: Őszi hallgatag; (Székács László verse)
60.-61. o.: Átmenet II.; (Végh Tamás verse)
62. o.: Évszakok; (Hörömpő Gergely verse)
64.-67. o.: Beszámolók;
68.-70. o.: Auditor: Húskiállítás; Európaraszt; (Szávai Attila írásai)
72.-74. o.: Hírek; Pályázat;
75. o.: Impresszum;


E havi lapszámunkat a Balassagyarmaton élő és alkotó Egri István fafaragó népművész alkotásainak képeivel díszítettük. Köszönet érte az alkotónak. A Szerk.


Egri István húsz évesen, Lillafüreden kezdett faragni. Balassagyarmatra nősült, a palóc kultúra itt annyira megragadta, hogy a palóc fafaragás avatott mesterévé képezte magát. 1972-ben kapta meg a népművész címet, 1982-ben Gránátalma díjas lett. 16 éven keresztül tanított fafaragást különféle megyei alkotótáborokban, vezette a Fadd-Dombori és a Tokaji művésztáborokat. Jelenleg aktív nyugdíjas. Alkotásai a balassagyarmati Palóc Múzeumban e hó végéig láthatóak, a kiállítás címe: Gyurkó Pál utódai.

Október 6.


A tizenhárom aradi vértanúra emlékeztek fiatalok ma Nagyorosziban egy irodalmi műsorral. A HMO-ban frissen szerveződött színjátszó-kör első megmutatkozása volt ez a fellépés, megemlékezés, s mondhatom, nem kell szégyenkezniük. Az est koreográfiája nagyon jó volt, méltó az aradi tizenhármak emlékéhez. A fiatalok természetesen adták elő a rájuk osztott szövegeket, így teremtve meg az emlékezés hangulatát. Köszönet érte a szervezőnek-rendezőnek Vida Attilának, és a szereplőknek!

2008. október 4., szombat

Bőrös foglalkozások napja. október 3.


Délelőtt egy gödi, a Baptista egyház által fenntartott napköziotthonban dolgoztunk. Fiatalok, felnőttek, mindannyian valamilyen fokon sérült emberek élnek itt napközben, de olyan szeretetteljes közösségben, hogy öröm látni. A dolgozók, akik ellátják őket, nem nyűgnek, hanem hivatásnak tartják a munkájukat, ez tisztán látható volt, hiszen már második alkalommal voltunk itt. Természetesen ingyen, felajánlásból dolgoztunk velük, egy-egy komolyabb formájú kulcstartót készítettünk. Én már háromnegyed részig előkészítettem a tartót, felszegecseltem, felpatenteztem, összeragasztottam, ott már csak lyukasztani és fűzni kellett a szélét. Éva is jött velem, így közösen, és az ottani foglalkoztatókkal együtt meg tudtuk tanítani a fűzést, és mindegyik tárgy szépre sikeredett. Csodálatos kézműves tárgyakat készítettek a skacok, amit el is fognak adni. Voltak ott készen tolltartók bőrből, gyöngyfűzések, feketedió nyakláncok, kerámiák szép számmal. Mind a gondos munkát mutatta. Képeket talán tapintatból nem készítettem, viszont minket lefotóztak saját maguknak. Velük költöttük el az ebédet, mert szívesen invitáltak, köszönet érte. Remélem, Karácsony előtt még egyszer elmehetünk ide, mert már szinte hazamegyünk közéjük.


Délután egy dunakeszi óvodában dolgoztunk, ahol nyakláncokat készítettünk a gyerekekkel. Sokuk szülője is segített, de inkább tőlünk kértek segítséget. A gyerekek bátrabban dolgoztak most, mint a szülők.