Vendégségben Tolmácson, Topolcsikné Margitkánál

A tegnapi nap délelőtt Végh Józseffel meglátogattuk Topolcsik Imréné Margitka nénit Tolmácson, aki többször szerepelt már a Spangár antológiákban, illetve Versbe kiáltott fájdalom címmel már verseskönyvvel is jelentkezett az olvasók felé. A Börzsönyi Helikon egyik számát is díszítették kisplasztikáinak képei. Most azért látogattuk meg, mert Végh József Margitka néni új kötetéhez gyűjti az anyagot, egy prózakötettel jelentkezik másodjára, s ebben segít neki a jeles helytörténész. Ha már ott voltam, lefotóztam azokat a kisplasztikákat, amiket még nem láttam eddig. A most készített képek bekerülnek majd a kötetbe is, de láthatóak lesznek a Börzsönyi Helikon februárban jelentkező számában.

Margitka néni egy egyszerű lélek, aki ösztönösen alkot, ír. Alkotásai a néplélek egszerűségét, tisztaságát is mutatják. Isten éltesse sokáig mindenki örömére!

Karácsonyi betlehemezés a Mikolaiakkal, Nagybörzsönyiekkel, december 21.

Németh Péter Mikola költőtől szép meghívást kaptam, mennék vélük, kísérném el őket a már számukra hagyományosnak mondható betlehemezésükre. (15 éve "csinálják" már, műsorukkal foglalkoztak a nagy TV csatornák is, így a Duna Tv többször is. Egyik, időközben eltűnt tagukról készült a Nomád című dokumentumfilm.) Örömmel vállaltam Évával ezt az utat, már csak azért is, mert a Nagybörzsönyi Asszonykórus tagjainak szállításával mi magunk is hozzájárulhattunk az élő betlehemezés sikeréhez.

Reggel fél nyolckor vettük fel a nagybörzsönyi asszonyokat. Szép tiszta időnk volt, a Börzsöny nagy csúcsain ragyogott az előző este leesett hó, szinte a fél világot be lehetett látni a magasból. Két kisbusszal, és három személyautóval mentünk, (szép konvoly) csak így fért el az a sok fellépő, akik évek óta együtt vándorolnak, hogy örömhírt vigyenek a túloldalra, Szlovákiába. Vámosmikolai fiatalokból (többnyire roma fiatalokból) áll össze a csapat, de szerepel a betlehemezők között Németh Péter Mikola két nagy gyermeke is. (Menyhárt királyként és Máriaként.)

Első állomásunk Kőhídgyarmat volt, amely a Garam alsó folyásánál elterülő település. A lelkes betlehemet-várók a katolikus templomban vártak már bennünket. (Mindenütt így volt ez.) A betlehemezők bevonulásával kezdetét vette az ismert karácsonyi énekekkel és a már kipróbált szereplői játékkal "sikerre ítélt" előadás, játék, betlehemezés. Az előadás koreográfiája végig ünnepi, valóban örömüzenetet hordozó, a profánabbnak gondolt elemek (a király, a pásztorok viselkedése, szövege) is szelidek voltak. A színészi játékra is lehetőséget adó szerepek (Heródes király, József, Mária, az öreg pásztor) jól megformáltak voltak, Mikola prófétai viselkedése (az öltözetként használt kecskebakbőr, a csak lehántolt, szarvasagancsot idéző bot) valóban gondolkodásra ösztönző volt. Az asszonyok éneke pedig csak felerősítette a hagyományokra épülő előadás komolyságát.

Második helyszínünk Bart volt, ahol a belül teljesen felújított templomukban fogadtak, vártak bennünket. Innen Szőgyénbe mentünk, ahol egy kis "vendéglátó ipari egységben" töltötték fel a szereplő királyok, pásztorok, angyalok a cigarettakészletüket, no meg a hidegen fúvó szelek elleni védekezésképpen egy kis szíverősítőt vettek magukhoz az idősebb szereplők.

A szőgyéni templom hatalmas belső terében szépen csengett a betlehemezés éneke. Mikola is megérezte az itteni tér adta lehetőséget, hangját szinte a kupola magasságáig emelte, s szövegét néhol tényleg ostorozva, néhol erősítve, bátorítva mondta el. Itt volt nagyobb tér a szereplőknek is, az oltár előtt valóban felemelő látványt adott a csapat összképe. (Beidézett képünk is innen való, nagyítható is.)

A betlehemezés után Szőgyénben egy iskolaépületben vártak bennünket ebédre, a terített asztal mellé telepedtek az éhes vándorok, s jóízűen fogyasztottuk el a levest s az utána adott rántott húst is. A szőgyéniek kedvessége elég útravaló volt ahhoz, hogy Farnadra mehessünk egy újabb betlehemezésre, majd Nagyölvedre guruljon át a csapat ugyancsak e célból.

Ipolyszalkára menet már sötét este volt. Itt a Magyar Házba mentünk be, ahol a betlehemező asszonyokkal együtt éneklő Ziman Magdolna vendégelte meg a szereplőket. Saját borával, és a kora reggel, még indulás előtt főzött jó húsos-tésztás bablevesével kínált bennünket. Házát egy-két helyiség kivételével múzeummá alakította, ahová az ipolyszalkai népélet tárgyait, öltözet darabjait, berendezési tárgyait helyezte el, no meg saját, csuhéból készített alkotásaival rakta tele a falakat, szekrényeket. Házát Magyar Házra keresztelte, a bejáratánál egy fából faragott pieta előtt énekeltek a nagybörzsönyi asszonyok egy Szűz Máriát üdvözlő éneket a megérkezésünkkor, majd távoztunkkor egy énekkel búcsúztak el a Szűzanyától.

Már a magyar oldalon megnéztük Letkés betlehemét, amit a helyiek a templomuk oldalán lévő utcán állítottak. (Egyre több helyen láthatunk faluközpontokban állított betlehemeket, így mi megnéztük a nagybörzsönyi asszonyok által állítottat Nagybörzsönyben, és a Patakon a Török család által állítottat is.)

Megint vaksötétben botorkáltunk autónkkal Vámosmikola felől haza, de ez is egy életre való élményt adó nap volt!

"Megszületetett a kis Jézus, örvendjünk!"

Karácsonyi ünnepség Nagyorosziban, december 20.

Nagyorosziban, a HEMO aulájában már délelőtt nagy készülődés vette kezdetét. Kézművesek pakolták ki áruikat, portékáikat, így volt keramikus, gyöngyös, üvegtárgy készítő, bőrös, gobelines, foltvarró is. Végh József helytörténész Diósjenőről szinte egész könyvsorozatát hozta el s pakolta ki az érdeklődők elé. (Itt mutatta be először a nyomdából épp kikerült új könyvét, a Szondi György és Drégely vára emlékezete című kötetet.)

Volt zsíroskenyér, mézeskalács, de volt forró tea, és foralt bor is a hozzánk benézőknek.

Délután háromkor aztán kezdetét vette az ünnepi műsor a HEMO színpadán. Felléptek: Zsuzsi és Orsi (Balassagyarmatról) gyerekműsorral kezdett, majd Halasi Bianka énekelt karácsonyi dalokat. Őt a Nagyoroszi Színjátszó Kör követte, a lelkes fiatalok egy szép, karácsonyi témájú darabbal mutatták meg ismét tehetségüket. Az iskolások is műsort adtak, versekkel, énekekkel, majd a Nagyoroszi Börzsöny Gyermektáncegyüttes mutatta be új betanítású néptánc műsorát.

Szép nap volt, gratulálok a szervezőknek, szereplőknek érte!

A herencsényi mesemondó

Végh Józseffel ma a herencsényi Fonóba látogattunk. Mi okból? Végh József mkl. és a Spangár András Irodalmi Kör javaslatára a herencsényi Bartusné Szandai Teréz is megkapja 2009 januárjában a Magyar Kultúra Lovagja kitüntető címet. Végh József eddig három embert javasolt erre a címre (Csáky Károly helytörténész-költőt Ipolyságról, Pál István dudást, a népművészet mesterét Tereskéből, és Bartusné Szandai Teréz mesemondót, a népművészet mesterét Herencsényből) és mindhárom ember megkapta azt.

Teri nénivel egy videóriportot készítettünk a Rétsági Televízió számára, elmondott egy karácsonyi mesét is, majd József tudatta vele az örömhírt, amit Teri néni el is fogadott. Így a Magyar Kultúra Napján veheti majd át Budapesten a díjat.

Részlet az indoklásból:

"Bartusné Szandai Teréz, palóc mesemondó.

1931. október 27-én született egy paraszti család harmadik gyermekeként. Szülei földművelésből éltek, s így már a felcseperedő apró gyermekeknek is részt kellett vállalni a munkában. Édesapja híres búcsúvezető volt, ki – mikor már a gyerekek is részt vállaltak a földművelésben – elvállalta a postamesterséget, de ő volt a falu pénztárosa és a templombíró is. Édesanyja világi ferences volt.
Teri néni tízévesen már a libákat, teheneket őrizte, s hamarosan részt kellett vállalnia a kapálásból, marokszedésből is. A fárasztó munkával telt napok után esténként, hétvégenként összejött a fiatalság egy kis énekszóra, táncra. Ha kellett Teri néni zenélt hozzá fésűjével, s tanították a botladozó kisebbeket a tánclépésekre. Mindig szívesen hallgatta az öregek meséit, szívesen tanulta a régiek dalait. Szívesen ment a fosztókba, hol sok-sok régi történetet hallott. Mikor aztán férjhez ment, s megszületett a kislánya, továbbadta a régi szép meséket. A háza mindig tele volt mesemondáskor gyereksereggel, hisz ide járt az egész falu apraja.
1969-ben megalakították a „Röpülj páva kört”, s már az 1970-es években felfedezték őt a néprajzkutatók, s a megyei művelődési központ munkatársai. Egyre több meghívást kapott, s mindig sikere volt népdalcsokrainak, meséinek.
2002-ben „A népművészet mestere” címet is kiérdemelte. 2004-ben Tari János rendező egy portréfilmet forgatott róla, s könyv alakban is megjelent legszebb meséinek gyűjteménye. A könyv a palócföldi mesemondó teljes szövegfolklór-repertoárját adja közre. A sok tekintetben különleges, archaikus szövegek nem csupán egy személy, illetve egy adott település (Herencsény), hanem az egész tájegység tudását képviseli. A szövegek többsége műfajilag mese, melyek sorában kivált a legendamesék és tréfás elbeszélések aránya meghatározó.
125 olyan szöveget olvashatunk benne, amely „olvasmányélményektől, műveltségi hatásoktól jóformán alig érintett”. A repertoár mintegy hetven népmesét (állatmesét, rablóhistóriát, falucsúfolót, és zömében tréfás mesét) és félszáz mondát (betyármonda, hiedelemmonda, történeti monda, vallásos tárgyú narratívák) foglal magába. Teri néni meséinek fő jellegzetessége: a színes formai improvizáció mellett (bár általában hűen követi a valaha hallott narratíva vázát) a helyzetkomikum, a dalbetétes és főként reálisabb jellegű mese.
A kötet adatközlője a legutolsó tradicionális mesemondók egyike, és az általa elmondott szövegek többsége műfajilag mese, melyek sorában kivált a legendamesék és tréfás elbeszélések aránya meghatározó. Kivált a tréfás mesék sorában találni igen sok, folklorisztikailag is kuriózumnak tekinthető népköltészeti alkotást. Gazdag a gyűjteménye a különféle bibliai apokrif történetekben, valamint a műfajilag a mondákhoz közelebb álló helyi kötődésű vallásos tárgyú narratívákban is.
Az elmúlt évtizedek alatt Teri néni profi népművésszé, jó értelembe vett „folklórsztárrá” vált. Ez a népszerűség azonban nem változtatta meg őt, sőt inkább megerősítette abban, hogy azt a tudást, a népi kultúra gyöngyszemeit mind szélesebb körben meg kell ismertetni, s tovább kell adni egy olyan kor számára, mely hajlamos az idegen kultúrák fetisizálása révén elfeledni azt ősi magyar kincset, mely századokon őt hagyományozódott szájról szájra, s amelynek egyik legutolsó tudója, ismerője, éltetője Bartusné Szandai Teréz.
Teri néni élete, értékítélete, töretlen ambíciója, lelkesedése, jó kedve a mai korunk elé is példaképül állítható. Úgy gondoljuk, hogy ilyen példaképekre igen nagy szüksége van korunknak. A Spangár András Irodalmi Kör a néphagyományok ápolása érdekében kifejtett tevékenységért, a népi irodalmi értékek megmentésért javasolja őt e nagyszerű kitüntetésre.

Végh József mkl. "

Adventi vásár, Drégelypalánk, december 12.

Drégelypalánkon már hagyományosnak mondható az adventi időszakban megszervezett ünnepség és vásár. Idén is így volt ez. A művelődési ház munkatársai és az Önkormányzat közmunkásai sátrakat állítottak, hangosítást szereltek, díszeket készítettek, forralt bort, teát, süteményeket, mákos-mézes kukoricát készítettek, és a vásárra meghívták a környék kézműveseit, hogy portékáikat árusítsák. Délután 3 órakor kezdődött a Szondi téren álló nagy fenyőnél az ünnepség, ahol a helyi óvodások műsort adtak a szép számmal összegyűlt érdeklődőknek. Most is felkészítőiknek hála, nem csak a szülők szemét ragyogtatták meg az apróságok, hanem a számukra idegenekét is. Közösen díszítették fel a nagy fenyőt, ami év végéig hírdeti, hogy szeretetben is lehetne, kellene élni.

És nem csak decemberben!

Megjelent a Börzsönyi Helikon 0811 száma

A tartalom:

3.-4. o.: Reggel nagymosásba adjuk; (Ketykó István verse)
6.-10. o.: Hej gyerökök, gyerökök!; Preductal; (Kovács T. István írásai)
12. o.: Apám; (Móritz Mátyás verse)
14.-21. o.: Szondi és a néphagyomány; (Kissné Kovács Adrienne előadása)
22. o.: csend; (Szájbely Zsolt verse)
24.-27. o.: A feszületfaragó Barna János; (Végh József írása)
28.-39. o.: A túlélés mérlegén; (Bíró Pál Tibor írása folytatásokban)
40. o.: Télikert; (Egry Artúr verse)
42.-43. o.: Az erdő üzenete; (Borsi István írása)
44. o.: Ahol én élek; (Pongrácz Ágnes verse)
46. o.: Szervusztok gyerekek!; (Gere János verse)
48.-53. o.: Bemutatjuk: Balogh István;
54. o.: Téli rege; (Karaffa Gyula verse)
56.-60. o.: Harmadik álom; (Százdi Sztakó Zsolt írása folytatásokban)
62. o.: Apám; (Székács László verse)
64. o.: Kimondhatatlan; (Végh Tamás verse)
66. o.: Gyertyaláng; (Hörömpő Gergely verse)
68. o.: A születés ünnepén; (H. Túri Klára verse)
70.-71. o.: Auditor: Mintamókus; (Szávai Attila írása)
72.-77. o.: Beszámolók;
78.-79. o.: Programajánló;
80. o.: Pályázat;

E havi lapszámunkat a Felsőpetényben élő „világutazó”, Balogh István festményeivel, faragványaival, kézműves tárgyainak képeivel díszítettük.