2008. június 22., vasárnap

Könyvbemutató Százdon

Százdi Sztakó Zsolt író barátom meghívására hagytam ott három órára a balassagyarmati repülőnapot s "vágtattam át két országon, hogy este hatra ott lehessek Százdon, Zsolt könyvbemutatóján.
A pozsonyi illetőségű Median Könyvkiadó három könyvvel jelentkezett az idei, magyarországi Ünnepi könyvhétre, mindhárom könyv Felvidéki szerző műve. Százdi Sztakó Zsolt Elbeszélések könyve című kötete így láthatott napvilágot, immár második kötetessé téve szerzőjét. (Az 1552 című kötetét a Lilium Aurum Könyvkiadó adta ki 2006-ban) A faluból igen szép számmal gyűltek össze az érdeklődő helybéliek, de megtisztelte a rendezvényt Haraszti Mária, a Median Könyvkiadó igazgatója, szerkesztője is, és Tiborg, a Halálkomolytalan történetek írója is.
Haraszti Mária rövid méltatása után a közönség kérdezhetett a két szerzőtől. Tiborg elmondta, hogy mi is a célja a könyvével, a meghökkentő stílusú és viselkedésű, most "négy" éves szerző (ötven éves korától számítja a születésnapját) a gyerekekre jellemző saját világszemlélettel lepte meg az érdeklődőket. Százdi Sztakó Zsolt pedig terveiről beszélt. Ő is a könnyedebb írói témákhoz nyúl majd, a mostani filozofikus mondandója után.
Most is a helyi polgármester köszönte meg a szerzők, vendégek jelenlétét, és reméli, hogy még sokszor gyűlhetünk össze Százdon, ebben az 1200-as éve óta létező felvidéki magyar faluban.
Százdi Sztakó Zsolt szülei és családtagjai vendégelték meg a közönséget, ahogy az náluk egy ilyen alkalomnál szokásos.
Gratulálok Zsoltnak, aki állandó szerzője a Börzsönyi Helikonnak, és engedélyével a most kiadott könyv anyaga is lejön majd részletekben a lapunkban.

2 megjegyzés:

Karaffa Gyula írta...

Egy szomorú megjegyzésem:

Ahogy Szlovákiába értem tegnap, Ipolyság határától egészen Százdig, sőt azon jóval túl Léva felé is jól belátható területekkel találkoztam. Ezeken a területeken (Ipolyszakállosig is lelátva) mindenütt búza, árpa, kukorica ring. Alig, vagy egyáltalán nem láttam parlagon hagyott területeket, pedig itt is dombos a vidék, és egy-két földdarabon van csak repce!

Ezzel szemben visszafelé egészen Balassagyarmatig látva a határt mit látok? Rengeteg elhagyott domboldal, föld-szántóterület, az Ipoly ártere sem legeltetve, sem kaszálva, mindenütt méteres magas kiszáradt fűcsomók, alig van művelt és egyben művelt terület, kis paercellákon termelnek ezt-azt, szangvinikusan a magyarok.

Lenézzük a Szlovákokat? A gazdasági tíz százalék fölötti fejlődséükben ez is benne van, hogy virágzik a földművelésük. És élelmiszernek valót termelnek, nem repcét bioolajnak. Tavaly nálunk Rétság, Nagyoroszi és környéke sárgállott a repcétől, a búza ára meg 8 ezer fölött volt.

No komment!

Tyborg írta...

Kedves Gyula,

megorultem, hogy rajuk akadtam az interneten es olvashattam blogjaidat. Szazdi talalkozasunk utan olvasgattam meseidet es verseidet, igazan tetszettek, megegyszer nagyon szepen koszonom a konyveidet.

Velem kapcsolatos ujdonsagok a
http://www.animaportal.eu/Művésztelep/Tyborg/Tyborg.htm
honlapon talalhatoak, de talan az ottani szazdi riport fog erdekelni, ahol elsosorban (az elso sorban) Te is tobbszor lathato vagy.

A Halalkomolytalan tortenetek cimu konyvem a kovetkezo e-konyvtarban talalhato
http://www.animaportal.eu/e-könyvtár/ekonyvtar.htm
Az esetleges erdeklodesedet iranta elore is koszonom.

Szivelyes udvozlettel,

Tyborg